Székelyzászló-ügy: Szolidaritási nyilatkozatot adtak ki Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek

Több Kárpát-medencei ifjúsági szervezet is szolidaritását fejezte ki a székelyzászló-üggyel kapcsolatban. A békés együttélésre hívják fel a figyelmet.

Szolidaritási nyilatkozatban állt ki a székelyek mellett több Kárpát-medencei magyar ifjúsági szervezet a székelyzászló-üggyel kapcsolatban. „Ma már nem azokat az időket éljük, hogy egy nemzetet, egy csoportot vagy egy személyt az identitása, nemzetisége, gondolkodása miatt meg lehessen hurcolni” – olvasható a dokumentumban, amelyet az egyik csatlakozó, a Fidelitas, a Fidesz ifjúsági társszervezete juttatott el az MTI-hez.

A nyilatkozatban hangsúlyozzák, hogy ma már az államokat olyan nemzetközi szerződések kötik, amelyek a békés együttélésre szorítják őket. Hozzáteszik, ilyen szerződéseknek Románia is részese. Idéznek például az ENSZ Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányából, amely szerint olyan államokban, ahol nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebbségek élnek, az ilyen közösségekhez tartozóktól nem lehet megtagadni azt a jogot, hogy csoportjuk más tagjaival együtt saját kultúrájuk legyen, saját vallásukat gyakorolják, és saját nyelvüket használják. Az ifjúsági szervezetek arra kérik Európa népeit, hogy fejezzék ki szolidaritásukat „a román kormány magyarellenes politikájának áldozataival, hogy ne lehessen némán és titokban a 21. században embereket megkülönböztetni származásuk miatt”. A román társadalmat pedig arra kérik, hogy ítélje el és számolja fel az ilyen kirekesztő cselekményeket, különösen azokat, amelyek állami indíttatásúak.

A Fidelitas mellett csatlakozott a szolidaritási nyilatkozathoz a Horvátországi Magyarok Ifjúsági Közössége, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a felvidéki Magyar Ifjúsági Közösség és a Via Nova ICS, az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács, a Vajdasági Magyar Szövetség Ifjúsági Fórum, valamint a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »