Tőkés elméletben sem ért egyet a szórványkitelepítéssel

Tőkés László még elméleti lehetőségként sem ért egyet azzal, hogy a szórványmagyar közösségek számára a helyben maradás ösztönzése helyett a kitelepítés jelentené az alternatívát – jelentette ki a maszol.ro-nak az európai parlamenti képviselő sajtófelelőse.

Demeter Szilárdot kedden annak kapcsán kérdeztük, hogy a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetője, Szász Jenő a múlt héten a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán a kisebb létszámú magyar közösségek „kontrollált visszavonulásának” lehetőségéről, a „gyöngyhalász-gondolatról” beszélt.

„Amikor Tőkés László a szülőföldön való megmaradásról beszél, akkor komolyan is gondolja. Az elmúlt két évtizedes tevékenysége és állásfoglalásai is ezt igazolják. Püspökként az egyik első intézkedése is a királyhágómelléki szórványmisszió létrehozása volt” – szögezte le Demeter Szilárd.

Toró T. Tibor megvédte Szász Jenőt

Tőkés László annak az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) a védnöke, amelynek elnöke védelmébe vette Szász Jenőt. A KMKF ülésén szintén jelen lévő Toró T. Tibor a Krónikának azt mondta: az RMDSZ rosszindulatúan magyarázza félre Szász Jenő kijelentéseit, szó sem volt az erdélyi szórvány kitelepítéséről.

„Azt látom, hogy az RMDSZ el nem hangzott mondatokat próbál nagy lelkesedéssel kommentálni, vagy pedig szándékosan félreértették a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökének a nyilatkozatát” – jelentette ki a politikus.

Toró annak ellenére vette védelmébe Szász Jenőt, hogy az intézményvezető a maszol.ro-nak nyilatkozva maga sem tagadta: Budapesten valóban elhangzott az elméleti felvetése a kisebb magyar közösségek „önkéntes területfeladásáról” és „kontrollált visszavonulásáról”. Ezt a KMFK ülésén jelenlévők – köztük Márton Árpád képviselő, aki tiltakozásul ki is vonult az ülésről – a szórvány kitelepítésének lehetősegeként értelmezték.

Utóbb a maszol.ro-nak Szász Jenő arról is beszélt, hogy a szórványkollégiumok Székelyföldre költöztetése javítaná a tömbmagyar régió demográfiai mutatóit. 

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »