Női elnököt választana Peru

Egy perui közvélemény-kutató cég felmérése szerint a megkérdezettek 49 százaléka Nadine Herediát, a jelenlegi elnök Ollanta Humala feleségét támogatná a soron következő 2016-os választáson, míg 45 százalékuk ellenezné.

A felmérés szerint a válaszadók 60 százaléka gondolja úgy, hogy Heredia esetleges jelölése „az újraválasztás egyik eszköze lehet”, de a válaszból nem lehet egyértelműen megállapítani a jelölt támogatására vagy elutasítására vonatkozó attitűdöt.

A felmérésből az is kiderül,hogy Ollanta Humala egyre növekvő népszerűségnek örvend. Az elmúlt két hónapban hét százalékponttal nőtt meg a támogatottsága, 57 százaléka az embereknek támogatja a munkáját, míg 37 százalék azok aránya, akik ellenzik politikáját.

Ollanta Humala számára Nadine Heredia sokkal több egy karizmatikus first lady-nél. Felesége egyike a legfőbb tanácsadóinak is egyben.

Vinczeffy Levente

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »