Helikopter-katasztrófa Baku közelében

Egy katonai helikopter csapódott a Kaszpi-tengerbe az azeri főváros közelében hétfő délelőtt – tudósít trend.az hírportál. A gép 10:30-kor tűnt el a radarokról, majd nagyjából kétszázötven méterre a parttól a vízbe csapódott. 

Az első hírekben még semmit sem lehetett tudni a szerencsétlenül járt helikopterről, annak legénységéről és az esetleges túlélőkről, egy ideig még azt sem lehetett tudni, hogy civil, avagy katonai gépről van-e szó. A nap folyamán azonban kiszivárogtak az információk – végül a Védelmi Minisztérium is nyilatkozott. A mentést nagy erőkkel kezdték meg, két további helikopter, valamint hat mentőhajó érkezett a helyszínre.

Az azeri légierő kötelékébe tartozó MI-17-es gép fedélzeten háromfős legénység szolgált, mindhárman életüket vesztették, a nap folyamán mindhármuk testét megtalálták a mentőcsapatok. Kedd reggelre ekőkerült a gép fekete doboza – előzetes jelentések szerint a szerencsétlenséget a sűrű köd és a rossz látási viszonyok okozták. A délelőtt folymán a roncsot is kiemelték a vízből. 

A katasztrófa nagyobb is lehetett volna – ezen a típusú helikopteren ugyanis a személyzeten kívül további huszonnégy utas szállítására van lehetőség, ám most csak a kezelőszemélyzettel repült. 

Orbán Kinga

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »