Veszélyben az ukrajnai nemzetiségi média

Az ukrajnai nemzetiségek nyelvén készülő állami televíziós és rádiós műsorok, valamint a nemzetiségi – közte a kárpátaljai magyar – szerkesztőségek létszámának megőrzése mellett szállt síkra Gajdos István, az ukrán parlament képviselője, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke.

Az MTI-hez pénteken eljuttatott nyilatkozatában Gajdos közölte, hogy kollégájával, Ion Popescuval, az ukrajnai román kisebbség parlamenti képviselőjével együtt Mikola Azarovhoz, Ukrajna kormányfőjéhez, valamint Olekszandr Kurdinovicshoz, Ukrajna Állami Televíziós és Rádiós Bizottságának elnökéhez fordult az ukrajnai nemzetiségek nyelvén készülő médiaműsorok eddigi mennyiségének megtartását szorgalmazva. A honatyák emellett azt is kérik, hogy a tervezett létszámcsökkentés ne érintse a nemzetiségi műsorok készítőit.        

Közleményében Gajdos emlékeztet arra, hogy a soknemzetiségű Kárpátalja az Európai Unió négy országával, vagyis az ukrajnai magyarok, románok, szlovákok és lengyelek anyaországaival határos. A honatya – román nemzetiségű képviselőtársával együtt – annak a véleményének adott hangot, hogy mivel a tervezett takarékossági intézkedések negatívan befolyásolnák az említett kisebbségek nyelvi és kulturális jogainak érvényesítését, ezért fontosnak tartja a létező nemzetiségi műsorok megőrzését.        

A parlamenti képviselő a többi között felhívta az illetékesek figyelmét arra, hogy eddig sem készült túl sok műsor a kárpátaljai nemzetiségek nyelvén, így mindenképpen meg kellene őrizni azokat, valamint az adásokat készítő újságírók, szakemberek munkahelyét.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »