Mégsem szabad az utazás Kubában?

Egy kubai ellenzéki vezető állítása szerint a hatóságok megtagadták számára a szabad utazás jogát, amely az első negatív példának tekinthető, amióta a múlt hónapban a kormány lazított az utazási szabályokon.

Az Emberi Jogok és Nemzeti Megbékélés Kubai Bizottságának (CCDHRN) jelentése arról számolt be, hogy Gisela Delgado Sablón, a Kubai Független Könyvtárak Mozgalmának vezetője nem kapott engedélyt, hogy elhagyja az országot, mert a neve szerepel egy, az ellenforradalmi személyeket listázó dokumentumban. Ennek értelmében Delgadonak nem lenne joga visszatérni a szigetországba, ha úgy dönt, hogy elhagyja azt.

A CCDHRN aktivistája szerint mindez egyben azt is jelenti, hogy a listán szereplő személyek esetében nem érvényesül a szabad mozgáshoz való alapjog. A bizottság emellett emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt napokban már tapasztaltak negatív jeleket az utazás könnyítését célzó új szabályok érvényesülésében, elsősorban korábbi politikai foglyok esetében.

Delgado az új, könnyített szabályozásnak köszönhetően kívánt volna élni az utazás jogával, hogy az Egyesült Államokba látogasson szüleihez és lányához.

Czifra Dóra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »