Oroszország és az USA közösen vizsgálódik az örökbefogadási visszaélésekről

Az orosz államfő szóvívője, Dmitrij Peszkov egy a CNN-nek adott korábbi interjújában kijelentette, hogy nem fogják felülvizsgálni az orosz gyermekek örökbefogadását tiltó törvényt. „Úgy érezzük érintettek vagyunk és szeretnénk tudni mi történik az  orosz gyerekekkel az örökbefogadás után az államokban. Sajnálatos módon az USA nem mutatott érdeklődést az együttműködés iránt” – nyilatkozta Peszkov.

Amerikai részről az örökbefogadási kérdésekben azonban közeledő lépések történtek az elmúlt napokban. Február 6-án a Nyomozóbizottság vezetője, Alekszandr Basztrikin az Amerikai Igazságügyi Minisztériumhoz intézett levelében kifejtette álláspontját az üggyel kapcsolatban. Még ezen a napon átadták a levelet az amerikai főügyésznek aki egyetértett azzal, hogy az örökbefogadott gyermekek ellen elkövetett vétkek súlyosak és jelezte együttműködési szándékát, tudósított a Voice of Russia.

Az együttműködés során az amerikai örökbefogadó szülők ellen nyomoznak, akik vélhetően rosszul bántak az adoptált gyermekekkel, jelentette be Vlagyimir Markin a nyomozóbizottság szóvivője. A gyerekek elleni erőszakról szóló fórumra 2013 őszén kerül sor Moszkvában.

Nemrégiben az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma és az orosz Legfőbb Ügyészség felállított egy munkacsoportot, hogy kétoldalú jogi együttműködést folytasson az orosz-amerikai örökbefogadásokról.

Kostyák Nóra

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »