Matovič betiltaná a választási kampányt

SZLOVÁKIA – Igor Matovič törvényjavaslatot nyújtott be, amellyel megtiltaná a politikai pártok számára a választások előtti kampányt. Mindemellett pedig megvonná tőlük az állami költségvetésből folyósított pénzt. „Amellett, hogy ezzel pénzt spórolhatunk, szeretnénk rákényszeríteni a pártokat, hogy az egész választási ciklus alatt dolgozzanak, és ne csak a választások előtti kampány során keltsék azt az illúziót, hogy gondolnak az emberekre” – közölte az Egyszerű Emberek vezetője.

Elmondása szerint magát is meglepte, hogy arra jutott, teljesen meg kell szüntetni a politikai pártok állami költségvetésből történő finanszírozását. Javaslatáról a csütörtöki nap folyamán szavazhatnak a képviselők.

Matovič elutasítja annak lehetőségét, hogy a költségvetési pénzeknek csak egy részét vonják meg a pártoktól. Ezt azzal indokolta, hogy az egyetlen mód arra, hogy esetleges korrupció nélkül szüntessék meg az állami finanszírozást, hogy ha betiltják a kampányt is. Úgy véli, hogy ha csak a pénz egy részét vonnák meg a pártoktól, miközben engedélyezett volna a kampány, akkor a hiányzó pénzt kénytelenek volnának a pártok más úton beszerezni, és csak a saját fejük után mennének.

Úgy véli, a pártok hivatkozhatnak arra, hogy pénz nélkül nem tudnák miből fenntartani a pártstruktúráikat, ugyanakkor szerinte e téren el lehetne lesni valamit a kommunistáktól, mégpedig azt, hogy a párttagoknak saját „színjátékukat” a saját pénztárcájukból kellene fedezni.

Matovič javaslata tehát megtiltaná a választások előtti politikai kampányt, ez alól kivételt képeznének az ingyenes vitaműsorok a médiában. Közlése szerint a javaslat célja az is, hogy egyszerűbbé váljon új pártok bejutása a parlamentbe, egyúttal arra kényszeríteni a mandátummal már rendelkező pártokat, hogy aktívabban képviseljék a közérdeket az egész választási ciklusban.

A politikus emlékeztet arra, hogy a jelenlegi választási ciklus során az állam összesen 48 millió euró támogatást fizet ki a pártoknak a választási eredményük után.

Kitekintő / Parameter.sk

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »