Két embert szúrt le, négyet pedig megsebesített hétfőn este Ecuadorban – két héttel a választások előtt – egy férfi a kormánypárt politikai gyűlésén, mikor Rafael Correa elnök érkezésre várták.
A merényletről készült képeken jól látszik, ahogy a támadó kezében egy késsel a kormánypártot támogató tömegben véletlenszerűen kiválasztott áldozatait megsebesíti. Néhányan megpróbálták megállítani a támadót, akit később a rendőrök letartóztattak. Eddig azonban nem derült ki mi indokolta tettét. A hatóság megállapította, hogy a tettes alkohol és drog hatása alatt követte el bűntettét.
Correa elnök azonnal megszakította kampánykörútját Quinindében – amely Quitotól 150 kilométerre Esmeralda tartományban található – és részvétét nyilvánította az áldozatok családtagjainak. „Nincs jele a támadás politikai motiváltságának”- nyilatkozta az elnök. A twitteren a belügyminiszter José Serrano is kommentálta az eseményt, és hivatalos sajtótájékoztatón is megerősítette, hogy két áldozata van az eseménynek.
A 40 éves férfit – akiről kiderült, hogy szerepel a bűnügyi nyilvántartásban és kábítószer-túladagolás miatt korábban rehabilitációs központban is kezeltek – a rendőrség őrizetbe vette. Ecuadorban ez volt az első ilyen jellegű erőszakos cselekmény a január negyedike óta tartó választási kampány alatt.
A Lehetőségek Teremtése Párt (Creando Oportunidades – CREO) aki Guillermo Lasso jelölését támogatja, a kampányban panaszt kíván benyújtani Hugo Chávez venezuelai elnök, választásokban való közreműködése miatt. A CREO szerint Chávez pártja (PSUV) szövetségese Rafael Correanak, és nyíltan támogatja újraválasztását. A CREO országos elnöke Cesar Monge elmondta, bizonyítékaik vannak arra vonatkozóan, hogy a Venezuelai Egyesült Szocialista Párt (Partido Socialista Unido de Venezuela – PSUV) anyagilag támogatja az Alianza PAIS mozgalom politikai kampányát.
Február 17-én az ecuadoriak nyolc jelölt közül kell majd választaniuk elnököt. A jelöltek között van Rafael Correa is – a venezuelai Hugo Chávez szövetségese -, aki nagy eséllyel indul az idei választásokon. A Consult Marketing Solution (CMS) felmérése – amely során több, mint tízezer embert kérdeztek meg – szerint a szavazatok 48 százalékát szerezheti meg a politikus, legalább 30 százalékkal megelőzve legnagyobb riválisát, Guillermo Lasso egykori bankárt, aki valószínűleg végül a szavazatok csupán 7,9 százalékat tudhatja majd magáénak.
Az érvényes szavazatok legalább felét meg kell szereznie Correanak ahhoz, hogy a második fordulóban ne kelljen indulnia. Lasso mellett indul még a választásokon a volt elnök Lucio Gutierrez és Alberto Acosta, Correa korábbi szövetségese.
Az elnök népszerűsége igen magas a vidéki területeken, ahol a kormány sok pénzt költött az utak, iskolák és kórházak fejlesztésére. Az ilyen támogatásoknak köszönhetően van Correa 2007 óta hatalmon, ami az elmúlt négy évtized legstabilabb pozícióban lévő ecuadori vezetőjévé tette. Hivatalba lépése előtt három elnök is lemondott a széleskörű tiltakozások miatt. Győzelme tovább erősítené a baloldali latin-amerikai elnökök szövetségét.
Buday Barbara