Bevándorlás: reformok várhatók az USA-ban

Barack Obama amerikai elnök a nevadai Las Vegas középiskolájában tartott beszédében elismerően nyilatkozott arról a demokrata és republikánus szenátorokat egyaránt magában tömörítő csoportról, mely egy nappal korábban közzétette a bevándorlási reformcsomagját. Az elnök ugyanakkor kitért saját elképzelésire is, melyek nagyjából összhangban vannak a szenátorok tervezetével.

Las Vegas – Barack Obama amerikai elnök kedden megtartott beszédében sürgette a Kongresszust, hogy a 11 millió illegális bevándorló számára teremtse meg az amerikai állampolgársághoz való jutás feltételeit. A nevadai város középiskolájában az elnök külön kitért arra a kétpárti szenátori csoportosulásra, mely a beszéd elhangzása előtti napon tette közzé a bevándorlással kapcsolatos koncepcióit. Obama megjegyezte, hogy az elképzelés és saját elgondolásai több ponton is szinkronban vannak egymással – írja a New York Times.

Az elnök ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben a felek minél jobban beleássák magukat a témába, a viták további menetét annál inkább az érzelmek fogják irányítani. Hozzátette azt is, hogyha a Kongresszus ésszerű időn belül nem talál megoldást, akkor a Fehér Ház a saját tervezetét nyújtja be a törvényhozáshoz.

Az elnöki beszéd negatív hozadéka lehet, hogy újabb lehetőséget teremthet a demokrata-republikánus politikai törésvonal kiújulásának. Obama szerint ugyanis az illegális bevándorlók számára az állampolgársághoz való útnak az indulás pillanatától kezdve ki kell lennie kövezve. Ez viszont a republikánusok részéről olyan követelésekkel találhatja szembe magát, hogy például az állampolgárság megadásának előfeltétele a határok megerősítése kell legyen.

Florida állam egyik republikánus szenátora, Marco Rubio saját bevallása szerint meg van győződve arról, hogy az elnök nem hajlandó különböző végrehajtási szabályokat elfogattatni, még mielőtt a bevándorlók számára lehetővé tennék a zöld kártya igénylését. Rubio szerint ez azért nem helyes, mert véleménye szerint így az USA évekkel később ugyanabban a helyzetben fogja magát találni, mint amiben éppen most van, be nem jelentett személyek további milliós tömegeivel.

A másik, további politikai konfliktusokat generáló elképzelés az, hogy az azonos nemű párokat ugyanolyan módon kívánják kezelni, mint a rendes családi kapcsolatokat, vagyis jogalapot fog biztosítani arra, hogy a továbbiakban is megtartsák a vízumot . Ez az ötlet azonban nem hangzott el a Las Vegas-i beszédben.

A Képviselőház elnökének szóvivője, Brendan Buck egy közleményben azt mondta, hogy az alsóház republikánus többsége bízik abban, hogy az elnök a vitát „nem viszi el túl balra”, ezzel lehetetlenné téve a Kongresszus két kamarájára váró kemény munkát. Obama javaslatcsomagjában egyébként még olyan intézkedések találhatók, mint például a határőrizet megerősítése, a feketemunkásokat foglalkoztató vállalkozók megbüntetése, valamint a kiadott vízumok számának növelése.

Az elnök beszédében úgy fogalmazott, hogy az amerikaiak többsége szerint is ideje megjavítani a hosszú ideje elromlott szisztémát. Külön érdekesség, hogy az Obamát hallgató körülbelül 2000 fős közönség soraiban számos hispánó származású diákot lehetett találni, mely hangos tapsolással fejezte ki tetszését, amikor az elnök megemlítette a Dream Act-et (magyarul „az álmok törvénye”), amely toleráns az USA területén illegálisan tartózkodók gyermekeivel szemben.

Obama beszéde ugyanakkor a reményt ébresztheti fel az illegális bevándorlók tömegeiben. Kilátásba helyezte ugyanis, hogy ha nyilvántartásba vetetik magukat a hatóságoknál, illetve eleget tesznek további kötelezettségeknek (mint például az angol nyelv elsajátítása), akkor kétség kívül zöld utat kapnak az amerikai állampolgársághoz.

A Fehér Ház bennfentesei szerint egyébként az elnök célja nem a Szenátusból érkező javaslatcsomag és a saját koncepciója közti különbségek kiemelése volt, hanem az állampolgárok tömegeinek megnyerése a bevándorlási szabályok átfogó reformjához.

Szentgróti Gábor

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »