Simor szavaira erősödött a forint

Az MNB tegnap, a várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 5,5%-ra vágta az irányadó rátát. A forintpiacon a döntés csak minimális gyengülést hozott, rövid időre visszakúszott 297 fölé az EUR/HUF kurzusa. Simor András, jegybankelnök sajtótájékoztatója azonban meghozta a fordulatot, miután elmondta, hogy a Monetáris Tanács egyhangúan elutasította a nem-konvencionális eszközök alkalmazását. Egyetértenek abban ugyanis, hogy csak pénzpiaci vészhelyzetben szabad ilyen eszközökhöz nyúlni.

A forint eddigi gyengélkedése leginkább annak tudható be, hogy a piacon tartanak attól, hogy a jegybank a márciusi elnökváltás után a Fed-hez illetve az EKB-hoz hasonló nem-konvencionális gazdaságélénkítési eszközökhöz nyúl, mely a fizetőeszköz leértékelődésével járhat. A tanács egyöntetű véleménye csökkenti ennek valószínűségét, ami a nyugtatta a forintpiacot. Ennek ellenére, az új MNB vezetés mellett nem elképzelhetetlen, hogy előkerüljenek ezek a lépések, mint például a közvetlen jegybanki állampapír vásárlás. Az elkövetkező hónapokban így nagy árfolyammozgások jellemezhetik a forintot.

Kitekintő/ Equilor

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »