Nemzetközi támogatás a kettős állampolgároknak

A Magyar Kormány az állampolgársági törvénnyel a 21. század egyik legmodernebb jogszabályát alkotta meg – mondta Gubík László Zürichben, a svájci magyarok meghívására tartott előadáson.

Gubík Lászlót, a Via Nova Ics elnökét a zürichi magyarok hívták meg január 26-án, hogy számoljon be a szlovákiai jogfosztásokról. Mint ismeretes nyíltan vállalja kettős állampolgárságát, ezért megvonták tőle a szlovákot az alkotmányellenes ellentörvény értelmében.

„Kilenc rendőrségi idézés tornyosul odahaza az íróasztalomon, ugye az idézések tárgya, hogy jelenjek meg – nem csak én, hanem két lévai sorstársaim is – s adjuk le személyi igazolványunkat. Nyilván ennek nem teszünk eleget” – erősített meg a Duna TV-nek adott nyilatkozatában, mert továbbra is arra hivatkoznak, hogy akarat ellenére nem fosztható meg állampolgárságától.

B. Szabó Péter az egykori polgárjogi aktivista, az 1968-as prágai események résztvevője immár 44 éve Svájcban él. Alapítója a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Körnek. Elmondta, Gubík ügyének támogatását nemzetközi színtéren is támogatni kell. „Bátor, s műveltségével felkészült” – mondta Gubík Lászlóról. Majd így folytatta: „Azt gondolom, ha sikerül maga mellé állítani civil szervezeteket, akár a politikai szervezetekből potenciális segítőket, akkor a nemzetközi fórumok segítségével sikerülni fog neki az önvédelem” – fogalmazott B. Szabó Péter.

A svájci magyarok úgy vélik, hogy Gubík helyesen cselekedett, amikor tájékoztatta a szlovák hatóságot a magyar állampolgárság megszerzéséről. Szerintük az érintett ügyben a két kormánynak kellene valamilyen kompromisszumos megoldást találnia.

Kitekintő / Felvidék Ma

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »