Kivizsgálják a korrupciós ügyeket

A svájci Neue Zurcher Zeitung újságnak adott interjújában Dimitrij Medvegye miniszterelnök elmondta, hogy  jelenleg mintegy 50 ezer korrupciós ügyet vizsgálnak ki. Decemberben a Transparency International (TI) Oroszországot a 133. helyre sorolta  a 174 országból a minden évben elkészített korrupciós indexén.

A legutóbbi korrupciós leleplezésnél az orosz Honvédelmi Minisztérium által irányított vállalatok több, mint 10 milliárd rubelt (257 millió dollár) sikkasztott el. Az összeg azt a 6,7 milliárd rubelt is tartalmazza, amit gyaníthatóan a korrupciós rendszeren keresztül loptak el és aminek ára a honvédelmi miniszter, Szergyukov állása volt.

Az orosz miniszterelnök Szergyukov ügyét már nem kívánta kommentálni. ” Mint ügyvéd meghoztam azt az elvi döntést, hogy soha nem beszélek a nyilvánosságnak egyéni bírósági ügyekről. Azonban úgy hiszem a korrupciós ügyek leleplezése a tv-ben és a megvitatása a civil társadalomban jó dolog” – írta a RIA hírportál.

A vizsgálat jelenlegi állásában Szergyukovot megfoszthatják szemtanúi státuszától, miután visszautasította, hogy vallomást tegyen az állami működtetésű Honvédelmi Minisztériumot is érintő csalási ügyben. A vizsgálóbizottság szóvivője szerint az egykori honvédelmi miniszter akadályozta a nyomozókkal való együttműködést és egyetlen kérdésre sem válaszolt.

Kostyák Nóra

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »