A kolumbiai elnök párbeszédet sürget a kábítószerek ügyében

Juan Manuel Santos, kolumbiai elnök párbeszéd megkezdését sürgeti az európai országokkal annak érdekében, hogy értékeljék a kábítószer-kereskedelem ellen folytatott harc jelenlegi helyzetét és új stratégiákat dolgozzanak ki annak hatékonyabbá tételére.

Bejelentését egy csütörtökön tartott, újévi találkozón tette meg, amelyen a Bogotába akkreditált diplomaták vettek részt. Az elnök hangsúlyozta, hogy a téma megvitatása nem alapulhat elfogult előfeltételezéseken, hanem a legteljesebb mértékben nyitottnak kell lenni az újfajta megoldásokra. Erre azért van szükség, hogy megtalálják a legmegfelelőbb eszközöket a világ fiataljainak megóvására attól, hogy illegális drogügyletek áldozataivá váljanak, illetve ki legyenek téve az ezzel járó egyéb veszélyeknek. A probléma megoldása szerinte azért is sürgető, mert a jelenlegi állapot fokozza az erőszakot és a terrorizmus finanszírozásához is nagyban hozzájárul.

A kolumbiai elnök egyike azoknak a latin-amerikai vezetőknek, akik egy ideje alternatív megoldások keresését javasolják a kábítószerek gyártása, kereslete és fogyasztása elleni küzdelemben.

  

Czifra Dóra

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »