Magyar „ezüstérem” a rövidtávú adósságcsökkentésben

A görög után a magyar államadósság csökkent a legnagyobb mértékben az Európai Unióban 2011 és 2012 harmadik negyedéve között – derül ki az Eurostat államadósságról készült friss statisztikájából.

Görögország után Magyarországon csökkent a legnagyobb mértékben, 4,8 százalékponttal 2011 és 2012 harmadik negyedéve között, vagyis egy éves időtartamban. Többek között ez derül ki az EU statisztikai hivatalának szerdán közzétett adatsorából.

A magyar államadósság rátája GDP-arányosan 79 százalék körül volt 2012 harmadik negyedévében, ami a tízedik legmagasabb adósságszint a 27 tagú Európai Unióban. Az EU egészét illetően 85,1 százalékon, az eurózóna átlagában pedig 90 százalékon állt az állami eladósodás, mindkét mutató esetében több mint 3 százalékkal magasabban, mint egy évvel ezelőtt.

A tavalyi év harmadik negyedében Görögország állt a legrosszabbul, a GDP 152,6 százalékának megfelelő államadóssággal. A görögöket az olaszok (127,3%), a portugálok (120,3%) és az írek követték 117 százalékkal. Észtországban ezzel szemben 10 százalék alatt (9,6%) volt az államadóssági ráta, Bulgáriában 18,7 százalék, Luxemburgban pedig 21 százalék körül a GDP-hez képest.

2011 és 2012 harmadik negyedéve között huszonkét ország adósságrátája nőtt, és csak öté csökkent, köztük Magyarországé. A magyarok mellett a görögöknek (-11,1%), a letteknek, a dánoknak és a lengyeleknek sikerült lefaragniuk az államadósságból.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »