Nem bírna ki egy csatát a szupermodern hadihajó

A nagy médiavisszhanggal beharangozott új generációs hadihajóját az amerikai tengerészet 2 hónapon belül éles bevetésre küldi. A probléma csak az, hogy épp egy ütközetet nem élne túl – áll a Wired oldalán.

Az új hadi fejlesztést fémjelző U.S.S. Liberty, azaz Szabadság névre elkeresztelt hajó és társai, az Amerikai Védelmi Minisztérium fő fegyvertesztelője szerint nem élnének túl egy hadi összecsapást. Azonban ha még ez sem lenne elég, a 670 millió dollárba kerülő hadihajó fegyverrendszere se működik tökéletesen. Ezt a haditengerészet is tudja.

„Időről időre független vizsgálatokat folytat a Védelmi Minisztérium tesztelő csoportja, mely során minden adatot kézhez kapnak. A felmerülő problémákról mi is tudunk” – nyilatkozott Courtney Hillson, a Haditengerészet szóvívóje. Az állami szerv a flottából 55 hadihajót szeretne megvásárolni, azok minden hibájával együtt.

Varga-Tóth Tamás

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »