Lejárató kampányvideó Obama ellen

Washington – Nem maradt válasz nélkül az az interneten keringő rövid videó, mely Barack Obamát elitistának és képmutatónak aposztrofálja, amiért ellenzi azt az elképzelést, hogy fegyveresekkel védjék az iskolákat a korábbi tragédiák megismétlődését megelőzendő, miközben saját lányai titkosszolgálati védelemben részesülnek.

A kisfilm a fegyverviselők szövetségéhez (National Rifle Association, NRA) köthető „Stand and Fight” nevű oldalra került fel, mely azzal a provokatív kérdéssel célozza meg a nézőt, hogy vajon az elnök gyermekei fontosabbak-e a filmet megtekintőinél. A videó nagy felháborodást keltett a demokrata szavazók és a fegyverkorlátozás híveinek soraiban. Ez ügyben többen is nyilatkoztak különböző orgánumoknak, melyben mélyen elítélték a kisfilmben elhangzottakat, mondván, elfogadhatatlan az, hogy gyerekeket rángassanak bele a politikai csatározásokba.

A videónak azonban támogatói is akadtak a konzervatív érzelműek között: a twitteren a rövidfilm mellett nyíltan kiálló felhasználók a ”#standandfight” címkét twittelték ki támogatásuk jeléül – tudjuk meg a New York Times cikkéből.

Szentgróti Gábor

Friss hírek