Tizenkét régióban gondolkozik az RMDSZ

Nem nyolc, hanem tizenkét régióra tagolná Romániát az RMDSZ. Az ország területi-közigazgatási felosztásáról szóló munkaanyagon jelenleg dolgoznak a szövetség szakértői, a dokumentum egy-két hét múlva készül el – nyilatkozta a Transindexnek Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke a kormánypártok régiósítási elképzelését kommentálva közölte, nem tudják elfogadni a nyolc régiós változatot. A szövetség szakértői olyan tervezeten dolgoznak, amely három alternatívát kínál az ország közigazgatási felosztására. Mindhárom változat szerint az ország tizenkét régióból állna.

Tájékoztatása szerint az RMDSZ szakértői rajzokat dolgoztak ki, számításokat végeztek a GDP függvényében, emellett figyeltek a különböző megyék és régiók között létező kulturális, történelmi, gazdasági kötődésekre is. „A havasalföldi és moldvai régiók kapcsán nem teszünk javaslatot, noha ezekre vonatkozóan is létezik elképzelésünk. Bennünket az erdélyi régiók érdekelnek jobban, és minden érvet előkészítünk a javaslatunk fenntartásához, a GDP-től kezdve munkanélküliségig, foglalkoztatásig, fejlettségi szintig, egyszóval egy nagyon komplex, érvekkel alátámasztott anyaggal fogunk előállni” – mondta Kelemen.

Az RMDSZ már korábban törvénytervezetet nyújtott be Románia új fejlesztési régióiról. E változat szerint a jelenlegi nyolc helyett tizenhat régiót kellene létrehozni az országban. A javaslat kizárólag a gazdasági régiókra, nem területi-közigazgatási egységekre vonatkozott.

Kitekintő / Maszol.ro / Transindex.ro

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »