Az orosz gyerekjáték

A Gyima Jakovlev-törvény hatálybalépésével az orosz gyerekek örökbefogadásának a lehetősége gyakorlatilag megszűnik a külföldiek számára. Január 13-án vasárnap emberek ezrei vonultak Moszkva utcáira tüntetni az örökbefogadási törvény ellen és a kormány feloszlását követelték, tudósított a RIA Novosti.

„El a kezekkel a gyerekektől!” – kiabálták vasárnap a tüntetők, miközben végigvonultak a sugárutakon nem messze a Kremltől a decemberben meghozott örökbefogadási törvény ellen tüntetve. Útjukat végig rendőrségi helikopter követte. A tüntetés szervezője elmondta, hogy 50 ezer ember csatlakozott a menethez, míg a rendőrség a tüntetők számát mindössze 9500-ra becsülte. Több plakáton szerepeltek a törvényt elfogadó politikusok képei, ezeket később a kihelyezett kukákba hajították a tüntetők. A gyülekezés alatt kilenc embert vettek őrizetbe a hatóságok.

A Gyima Jakovlev-törvény január 1-jén lépett hatályba, ezzel megakadályozva az orosz gyerekek örökbefogadását külföldiek számára (bővebben itt olvashat róla). A törvény majdnem minden gyerekre hatással lesz. A decemberben az orosz Duma által meghozott törvény alapvetően az amerikai örökbefogadók ellen irányul és az orosz hatóságok válaszaként tekinthető az Egyesült Államok által bevezetett Magnyickij listára.

Az ellenzők szerint igen csak megbélyegzik az állami gondozású orosz gyerekek életét a „gyermek otthonoknak” nevezett alulfinanszírozott és nem egyszer brutálisnak minősített intézmények. Közel 130 ezer gyermek volt jogosult az örökbefogadásra december végéig, ebből csupán 7 400 gyermeket fogadtak örökbe orosz állampolgárok. 

Undorító, hogy politikusok gyerekeket használnak politikai biztosítéknak. Elutasítom azt a kormányt, amelyik ilyesmire képes.

Kostyák Nóra

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »