Utolsó utáni pillanatban állapodtak meg a demokraták és a republikánusok az USA-ban a költségvetési szakadék (fiscal cliff) kapcsán. Ahogy vártuk, még éppen a hétfő éjjeli határidő előtt megszületett a kompromisszum, a szenátus már tavaly, a képviselőház pedig mára virradóra elfogadta a javaslatot. Az általános kiadáscsökkentést két hónnappal elhalasztja a megállapodás, az évi 450 ezer dollárnál többet keresők pedig adóemeléssel néznek szembe. Végleges megoldás persze nem született, a címlapokról egy ideig még nem tűnik el a történet. A lényeg egyelőre, hogy meg van az egyezség, így nem lép életbe a mintegy 600 milliárd dolláros azonnali megszorítás, ami recesszióba húzhatta volna az Egyesült Államok gazdaságát. A szilveszteri pezsgők így nem csak az újév tiszteletére pukkantak a tengeren túlon. A tőzsdék kövér pluszokkal ünnepelték a már korábban kiszivárgó kompromisszumos megoldást, így egész éves teljesítményüket is javították az indexek. Az amerikai piacok emelkedtek az év utolsó napján, kiváltképp a technológiai részvények erősödtek, az utóbbi időben hányatatott sorsú Apple vezetésével. 4,5%-os emelkedés után 532 dollárra emelkedett a technológiai részvény árfolyama, a Nasdaq index pedig 2%-os emelkedéssel fejezte be a kereskedést. Ma további emelkedésekre számíthatunk mind az amerikai, mind az európai tőzsdéken, így kellemesen indulhat az év a tőkepiacokon. Ennek is meg lesz persze a böjtje későbbiekben, hiszen az USA költségvetését így vagy úgy, de rendezni kell, egyelőre csak átmeneti megoldás született.
Amerika gazdaság költségvetés USA válság
Friss hírek
Nem tűnik el, de 15 éven belül vízpótlásra szorulhat a Balaton
A Balaton vízgyűjtő területének éves vízegyenlege a hosszú távú trendek alapján többletből hiányba fordult, a felborult évszakos egyensúly miatt pedig egy átlagos csapadékú tél már nem képes pótolni a nyári vízhiányt - derül ki Szabó Péter meteorológus elemzéséből.
Read More »Összeállt a koalíció Netanjahu leváltására
A kormányváltásra törekvő tömb pártjai megállapodtak tevékenységük összehangolásáról Izraelben a Netanjahu-kormány leváltása, "nemzeti szükségkormány" megalakítása és a kneszetben meglévő egyértelmű parlamenti többség érvényre juttatása érdekében.
Read More »600 milliárd forintos lakossági felújítási program indul jövőre
Az energetikai korszerűsítést célzó programban a családi házaknál legfeljebb 15,5 millió forintos, a társasházaknál pedig lakásonként legfeljebb 5,2 millió forintos felújítás támogatható, mindez olyan beruházásokra vonatkozik mint a szigetelés, nyílászárócsere és korszerű világítás.
Read More »Elindult az elszámoltatás, Matolcsy Györgyöt őrizetbe vették
Elindult Magyarországon az előző kormány által törvénytelenül felhasznált javak ügyében kezdeményezett elszámoltatás, azonban a folyamatnak a jogállamiság elve mentén kell haladnia - mondta Magyar Péter miniszterelnök az AP amerikai hírügynökségnek adott, szerdán közzétett interjújában.
Read More »Költségcsökkentésre kényszerül a BBC, leépítések jönnek
Több televízió- és rádiócsatorna hagyományos terjesztésű adásainak megszüntetését jelentette be kedden a BBC brit közszolgálati médiatársaság a korábban meghirdetett markáns költségcsökkentési program újabb mozzanataként.
Read More »Nigériát is elérte az Ebola
Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.