Ficót nem foglalkoztatja az elnökválasztás

Robert Ficót nem foglalkoztatja a 2014-es elnökjelöltség kérdése. A miniszterelnök erről a közszolgálati Cseh Televízióban beszélt, ahol cseh kollégájával, Petr Nečasszal beszélgettek Csehszlovákia felbomlásáról.

A jelenlegi kormány hivatali ideje 2016-ig tart, de a sajtóban rendre felmerül Fico elnökjelöltségének kérdése. „Számomra ez a kérdés nem érdekes. A nap 24 órájában olyan kihívásokra és problémákra reagálok, hogy naivitás lenne azt gondolni: Robert Fico hazamegy este a munkából, és az elnökségről álmodik” – mondta.Fico hangsúlyozta, a választóktól erős mandátumot kapott a kormánya, az országnak pedig most elsődlegesen politikai stabilitásra van szüksége.  A kormányfő pozitív kontextusban szólt a közvetlen elnökválasztás intézményéről, mert így az elnök erős mandátumot szerez. Ugyanakkor hangsúlyozta, a jogkörei messze elmaradnak ettől az erős mandátumtól. Fico nem tarja valószínűnek, hogy ezen a téren a közeljövőben változás történne.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »