Izrael: engedélyezték egy arab képviselőnő részvételét a választásokon

Az izraeli legfelsőbb bíróság, a parlament választási bizottságának kizáró határozatát megváltoztatva, egyhangú döntéssel engedélyezte Hanin Zuábi képviselőnő részvételét a januári választásokon – jelentette az izraeli rádió.

A testület az előzetes várakozásoknak és az eddigi gyakorlatnak megfelelően felülbírálta az izraeli parlament Központi Választási Bizottságának december közepi határozatát, amely megtiltotta a 43 éves Zuábi indulását a Balad arab párt képviselői listáján. 

Zuábi ügyvédje, Hasszan Dzsabarin szerint az utóbbi 15 évben alaptalan volt minden olyan törekvés, amely arab párt és parlamenti képviselő kizárását célozta. 

 A Likud párt egyik képviselője indítványozta Zuábi törlését a képviselőjelöltek listájáról, mivel 2010-ben a Törökországból a Gázai övezetbe tartó segélyflotta Marmara nevű török hajóján tartózkodott, részt vett a gázai blokád megtörésére tett kísérletben, és ezzel szerinte megszegte Izrael alaptörvényét. 

A Likud-Jiszráél Béténu kampánystábjának közleménye „sajnálatosnak” minősítette a bíróság döntését. „Sajnáljuk a legfelsőbb bíróság döntését, amely lehetővé teszi Zuábi indulását a parlamenti mandátumért. A bíróság jogértelmezése azt mutatja, hogy meg kell változtatnunk a törvényt, annak világosan meg kell mondania, hogy automatikusan kizárják magukat a parlamentből azok, akik támogatják a terrorizmust.” A Likud és a Jiszráél Béténu kezdeményezni fogja a törvény módosítását a következő parlamentben. – áll a közleményben. 

A Balad pártnak 3 képviselője van a 120 tagú törvényhozásban.

mti

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »