Felvidékről is várják az adományokat az Esterházy-szoborra

Civil kezdeményezés alapján állítanának gr. Esterházy János mártírnak szobrot 2013-ban. A szobor agyagváltozata Nagy János műtermében elkészült. A gyűjtés Kárpát-medence szerte tart.

A Rákóczi Szövetség kezdeményezésére, Martényi Árpád, Pékó Zoltán és Kovács Gergelyné szorgalmazására talán sikerül 2013-ban a budapesti Gesztenyés kertben felállítani olyan méltó szobrot annak a gróf Eszterházy Jánosnak, aki egész aktív életében politikusként, magánemberkét a magyar nemzeti és kisebbségi értékekért állt ki az ezeket sújtó időkben.

A csontsoványra fogyott, számos börtönben, a Gulágon és egyebütt megkínzott ember 1957-ben úgy halt meg a börtönben, hogy hamvait azóta sem adták ki rokonainak.

Nagy János felvidéki szobrász alkotásának megvalósítására gyűjtenek szerény adományokat, meglepően sok támogató segítségével.

„Jelentős adománnyal bírunk már, de koránt sem elég a monumentális szobor elkészítéséhez” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Pékó Zoltán a kezdeményezők nevében.

A szobrot közadakozásból kívánják felállítani. Teljes költsége 15 millió forint, azaz állampolgáronként másfél forintot tesz ki. „Méltatlannak tartanánk ezt az összeget különféle szervezetektől, intézményektől „összekoldulni”. A kegyelet és a szeretet sokaktól érkező morzsáit szeretnénk embertől emberig összegyűjteni. A legméltóbb az lenne, ha a szoborállítás költségét 15 ezer honfitársunk egyezer forintos adományai fedeznék” – írta felhívásában.

A Felvidék.ma-nak adott nyilatkozatában hozzátette: „A gyűjtésünk továbbra is folyik, abban bízva, hogy a szobrot jövőre fel tudjuk állítani, úgy ahogy elterveztük. A szoborhoz és a környezetéhez kapcsolódó tervek elkészültek” – mondta.

Az adományokat a következő bankszámlaszámra várják:OTP 11773126 – 00154051 – 00000000„Esterházy János szobrára”

Kitekintő / Felvidék Ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »