Váltságdíjat követelnek a jemeni emberrablók

Váltságdíjat követel egy jemeni törzs a pénteken elrabolt három nyugati állampolgárért. Az információk azonban hiányosak: sem a törzs nevét, sem a követelés mértékét nem hozták nyilvánosságra.

Egy neve elhallgatását kérő jemeni hivatalnok szerint az egyik törzs tagjai felelősek egy finn házaspár és egy osztrák férfi elrablásáért. A három európait pénteken raboltál el Szanaában, a jemeni fővárosban, jelenleg pedig feltehetőleg Kavlanban, a fővárostól húsz kilométerre keletre fekvő városban tartják fogva őket.  A Jazeera szerint a törzs váltságdíjat követel szabadon engedésükért, több információt azonban nem közöltek, így azt sem lehet tudni, milyen mértékű követeléssel állt elő a törzs, illetve pontosan melyik törzsről is van szó.

Az emberrablások, főleg nyugati célpontokkal, egyre gyakoribbakká válnak az országban. Mind a törzsek körében, mind pedig az al-Kaida esetében elterjedt ez a módszer, hiszen könnyen felhasználható követeléseik teljesíttetésére. 

Lorencsics Emese

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »