Több főtisztviselő is távozna Egyiptomban

Az alkotmányról való szavazás utolsó napján bejelentette lemondását Mahmoud Mekky, az egyiptomi alelnök. Elmondása szerint már korábban távozni akart posztjáról, mert a politika szakmai fejlődését nem segíti elő, de előbb a gázai konfliktus, majd a helyi tüntetések késztették maradásra. A korábban bíróként dolgozó Mekky fontos szerepet játszott az ellenzék és az elnök, Mohamed Murszí közötti „nemzeti párbeszéd” megteremtésében, habár jelentős politikusok nem jelentek meg ezeken a fórumokon.

Egyiptomban az elmúlt időszakban felmerült az államügyész, Talaat Ibrahim Abdallah lemondása is, aki a tüntetések és az ügyészek sztrájkja miatt akart távozni posztjáról. Nyilatkozata szerint a nyomás alatt hozott döntését egy „ajánlatnak” szánta, amit az igazságügyi miniszternek kellett mérlegelnie, aki végül az államügyész maradása mellett döntött. A közelmúltban Murszí által beiktatott ügyész lemondása a vezető bírákat felháborította, mert véleményük szerint ez megkérdőjelezi hitelességüket. 

A helyi média beharangozta, hogy a központi bank vezetője, Farouk El-Okdah is lemondani készül. A kormány szóvivője azonban ezt hivatalosan is megcáfolta, hogy az elmúlt évben az egyiptomi font viszonylagos stabilitásáért küzdő tisztviselő távozásra készülne.

Kántor Adrienn

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »