Javított Magyarország a hitelminősítőnél

Reggel szembesültünk azzal, hogy az utolsó lapot tartjuk kezünkben, a maja naptárban. Ettől függetlenül azért mára is akad tennivalónk, mivel az amerikai börzéken ma quadruple witching van, azaz nagy tömegben járnak le indexekre és részvényekre vonatkozó származtatott termékek (ld. lejjebb). A tengerentúli parketteken, sőt most már a világ más piacain is a fiscal cliff miatt aggódnak, ezzel kapcsolatban ma este folytatódnak a tárgyalások.

Az amerikai quadruple witching-nek idehaza is lesz hatása, hiszen a decemberi BUX-határidő és részvénykontraktusok is ma futnak ki. A magyar piacon tegnap mérsékelt optimizmusra adott okot, hogy a Fitch késő délután negatívról stabilra javította a hitelminősítésünkhöz kapcsolódó besorolást. Ezt azt jelenti, hogy egyelőre nem kívánnak minket leminősíteni, ami azért érdekes, mert napok óta leminősítésekről szóló pletykák keringtek a magyar piacon. A forint a kezdeti megugrásból visszaadott, a kötvénypiacon azonban továbbra is pukkannak a pezsgők az újabb és újabb hozamcsökkenések eredményeképpen.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »