Call center segítené a varsóiakat

A lengyel fővárosban nemsokára telefonon is tájékozódhatnak a lakosok a helyi közlekedésről. Varsóban egy olyan call center üzemeltetését tervezik, amely az ezzel kapcsolatos hívásokat fogadja. Lehet érdeklődni útvonalakról, menetrendekről, útépítésekről, útlezárásokról, de arról is, hogy – a tartózkodási helyet megadva – hogyan lehet eljutni a legközelebbi megállóba.

Marcin Wojdat, a kommunikációs központ igazgatója nagy kihívásnak tartja a projektet. Elmondta, hogy a leendő ügyfélszolgálat dolgozóit fel kell készíteni a legbonyolultabb esetekre is.

Az egyetlen központi telefonvonal fő célja, hogy megkönnyítse a lakosok és a kerületi hivatalok dolgát. A betelefonálóknak nem kell felhívni egymás után a hivatalokat és órákig várni a probléma megoldására, hanem azonnali visszajelzést kapnak. A hivatali dolgozók pedig időt takarítanak meg, mivel számtalan hívást kapnak más kerületekből, amely nem az ő hatáskörükbe tartozik.

A központ értesíti a hívót, kihez fogják kapcsolni és mikor kerül sorra. E-mail vagy telefonszám megadásával megtudhatja azt is, hogyan intézkednek az ügyében. Mobilon, faxon és emailen is lehet majd segítséget kérni.

 A call centert várhatóan 2013 novemberében tesztelik.

Ijjas Anna

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »