Az RMDSZ nem szavaz bizalmat az új kormánynak

Nem szavaz bizalmat a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az új Ponta-kormánynak a parlamenti bizalmi szavazás alkalmával – jelentette be csütörtökön Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciója együttes ülésen vitatta meg és alakította ki álláspontját az új kormány beiktatásával kapcsolatban, amelyből – a felek előzetes szándéknyilatkozatával ellentétben – a kormányra kerülő Szociálliberális Szövetség kihagyta az RMDSZ-t.

„A kormány beiktatatása ellen fogunk szavazni. Ellenzékben vagyunk, nincs szükség a voksainkra, a szövetség álláspontját pedig Borbély László politikai alelnök fogja ismertetni a két ház holnapi (pénteki) együttes ülésén. A szakbizottságokban viszont, a miniszterjelöltek meghallgatásán majd az illető teljesítménye függvényében szavazunk: elvileg nem támogatjuk sem a kormányt, sem a minisztereit, de lehetnek olyan kivételek a jelöltek között, akiket megszavazunk” – magyarázta Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke azt is bejelentette, hogy a képviselőház külügyi bizottságának elnöke Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke lesz, a szenátus emberi jogi, vallási és kisebbségi bizottságának elnöki tisztségét pedig Bíró Rozália szenátor tölti majd be.

A tervek szerint Victor Ponta miniszterelnök-jelölt pénteken járul a parlament két házának együttes ülése elé, hogy bizalmi szavazást kérjen új kormánya számára.

mti

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »