Elhalasztották Janukovics moszkvai útját

Viktor Janukovics december 18-a keddre tervezett elnöki látogatását Moszkvába elhalasztották az aláírandó dokumentumok felülvizsgálatának céljából.

„A megállapodások sikeres megvalósításához szükség lesz további szakértői konzultációkra is. A felek ennek megfelelően az elnöki vizit elhalasztásáról döntöttek” – fogalmazott Viktor Janukovics ukrán elnök sajtószolgálata. Jurij Usakov, az orosz elnök tanácsadója hasonlóképpen nyilatkozott újságíróknak december 18-án kedden.

Az elnöki találkozó fő témája az orosz-ukrán együttműködés aktuális kérdései lettek volna, és azon belül is elsősorban az energetikai és kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok. Mindkét fél célja, hogy egy kölcsönösen előnyös együttműködési mechanizmust dolgozzanak ki Ukrajna és az Oroszország, Kazahsztán és Belarusz által alkotta Vámunió között.

Az ukrán államfő sajtószolgálatának nyilatkozata alapján épp az ezutóbbival kapcsolatos dokumentumok szakértői vizsgálata lett a vizit elhalasztásának az egyik oka a hivatalos közlemény szerint. Janukovics utoljára két hónappal ezelőtt, októberben járt Moszkvában Putyinnal találkozva.

Tóth I. Dávid

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »