Tiltakozó civileket ölt a dél-szudáni hadsereg

Kilenc ember életét vesztette, amikor a dél-szudáni hadsereg tüzet nyitott fegyvertelen tiltakozók egy csoportjára.

A dél-szudáni Wau városában állítólag a hadsereg tagjai lőttek fegyvertelen tüntetők egy csoportjára, melynek eredményeként kilenc ember a helyszínen életét vesztette, írja az al-Jazeera.

Az ENSZ dél-szudáni missziója (UNMISS) nyomozást rendelt el a december 8-án történt eset kapcsán, amelyben az erőszak használatának jogosságát vizsgálják. „Kilenc civil meghalt és számos sérült is van a tüntetők és a biztonsági erők közti összecsapásban”- áll a szervezet jelentésében. A történteket a tömegből valakinek sikerült mobiltelefonnal megörökítenie. A felvételen jól látszik, hogy a fegyver nélküli civilekre egyszer csak golyózáport zúdítanak a katonák, az emberek szétszélednek, majd többen a földön maradnak. A tiltakozók azért vonultak utcára, mert a megyei tanács központját állítólag a városon kívülre akarják költöztetni. Az általuk emelt úttorlaszokat akarta lebontani a hadsereg, amikor a tragikus eset történt. Ateny Wek, a Civil Society Alliance szóvivője szerint az áldozatok száma növekedett, miután két sebesült a kórházban belehalt sérüléseibe. „Barbár cselekedet volt, hogy a karhatalom éles lőszert használt. Az emberek békésen meneteltek az állami épület felé. Erre több szemtanú is van”, nyilatkozta Wek a Reuters hírügynökségnek.

A dél-szudáni kormány már jó ideje próbálja megreformálni a biztonsági szolgálatát a tavaly júliusi függetlenedés óta. A dél-szudáni hadsereget ráadásul gyakran vádolják meg emberi jogi szervezetek a civilek elleni erőszakos fellépése miatt. A függetlenedés óta eltelt időben az ENSZ adatai szerint, közel 2400 ember vesztette életét.

Bognár Bálint

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »