Szász: Tőkés bűnbakot lőtt

A Magyar Polgári Párt (MPP) sajtóirodája közleményben cáfolja Tőkés László keddi kijelentését.

Tőkés László szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem utasította Szász Jenőt, a Nemzetstratégiai Intézet elnökét arra, hogy az RMDSZ mellett foglaljon állást a parlamenti választásokon.  A Magyar Polgári Párt sajtóirodája felettébb sajnálatosnak tartja, hogy az EMNT elnöke, illetve az EMNP védnöke a valóban RMDSZ-közeli marosvásárhelyi Népújságtól szerzi be az információit.  „Ha Tőkés László vette volna a fáradtságot és utána nézett volna annak a mondatnak, miszerint „a magyar közszolgálati televízióban Sz. J., a Nemzetstratégiai Intézet vezetői minőségében azért tette le a garast az RMDSZ mellett, mert Orbán Viktorék erre kérték, vagyis tolmácsolta a budapesti hatalom elvárását”, akkor rájött volna, hogy nem Szász Jenő nyilatkozta a fenti sorokat, hanem Karácsonyi Zsigmond főszerkesztő A pecsét hatalma című magánvéleményéből idézett. És akkor talán nem csúsztatott volna ennyire egyértelműen!” – tájékoztat a Magyar Polgári Párt sajtóosztálya. A közlemény szerint ha Tőkés László helyesen informálódott volna, akkor elolvassa Szász Jenőnek – az MTI megkeresésére – még december 3-án adott interjúját, amelyben magánemberként, és nem a Nemzetstratégiai Kutatóintézet vezetőjeként fogalmazta meg a december 9.-i parlamenti választásokkal kapcsolatos válaszait, amelyek egyébként – a választási eredmények ismeretében! – rendkívül pontosnak és helyénvalónak bizonyultak.  „Ha Tőkés László levonta volna a 2012-es választási eredmények tanulságait, akkor nem bűnbakot keresne, pontosabban nem bakot lőne, hanem elgondolkodna azon, hogy a helyhatósági választásokon a nemzeti jobboldal -, majd a parlamenti választásokon az erdélyi magyarság megosztása néppárti érdekeken alapuló, elhibázott lépésnek bizonyult!” – írják a közleményben.

A sajtóosztály szerint Tőkés „dörgedelmes hangú, bűnbakokat kereső közleményt írt”, de nem tette fel a kérdést az általa védnökölt Erdélyi Magyar Néppártnak: „miért lett pár magyar mandátummal kevesebb a bukaresti parlamentben, mint 2008-ban? Mi több, miként alakult át a 6:3-as választási szlogen 6 román képviselői, illetve 3 román szenátori mandátummá?! Ők mit fognak képviselni? Az autonómiatörekvéseket és a föderális Romániát?” – zárul a Magyar Polgári Párt sajtóközleménye.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »