A reálpolitika fékezheti a gazdasági integrációt

Az Európai Tanács idei utolsó ülésén áldását adja arra az útitervre, amely egyfajta iránytűként szolgál majd a következő években a gazdasági és pénzügyi unió kiteljesítéséhez. Az állam- és kormányfők több konkrét feladatot is megszabnak a 2014-es EP-választásig terjedő időszakra, megadva ezzel a jelet az építkezés első szakaszának megkezdésére.

Ha a korábbi várakozásokhoz képest óvatosabb lépésekkel is, de a csütörtöki és pénteki csúcstalálkozón az Európai Unió megadja a jelet annak a nagy építkezésnek a megkezdésére, amelynek egy-két évtizeden belül a gazdasági és pénzügyi unió kiteljesítésében kellene kicsúcsosodnia. Az állam- és kormányfők az Európai Tanács elnöke által a csúcsra készített „specifikus és időpontokhoz kötött” útitervből merítve meghatározzák azokat a lépéseket és teendőket is, amelyek 2014 májusáig, a következő európai parlamenti választásokig bezárólag az integrációs projekt első szakaszát fémjelzik majd.

Herman Van Rompuy dolgozata, akárcsak az európai tanácsi következetések BruxInfo birtokába került eddigi utolsó tervezete ugyanakkor annál kevésbé beszédes és konkrét, minél érettebb szakaszát tárgyalja a sokak szerint lényegében a föderáció valamelyik formáját jelentő, „valódi gazdasági és pénzügyi uniónak”. Ennek jeleként az útiterv és a konklúzió szövegtervezete egyetlen szót sem ejt az adósság- vagy kockázatmegosztás különböző válfajairól (például az eurókötvények bevezetéséről), amely pedig egy jelenleg is tárgyalt jogszabály (az úgynevezett kettes gazdasági kormányzási csomag) kapcsán az Európai Parlament álláspontjában is felbukkan.

Az EiT elnöke azonban a távolabbi jövőképpel kapcsolatos nemzeti álláspontok összeegyeztethetetlenségét látva pragmatikusan inkább a rövid távon megoldandó kérdésekre fókuszál, amelyek az egész további, várhatóan évekig tartó munkának a kiindulópontját jelentik.

Magyarország és más, eurózónán kívüli tagállamok számára fontos megállapítás a csúcs záróközleményében, hogy az EU intézményi és jogi kereteire épül majd a folyamat; nyitott és átlátható lesz a kívülálló országok előtt; és az egységes piac integritását mindvégig tiszteletben fogják tartani. A szöveg aláhúzza, hogy ez minden eddigi és ezután megszülető javaslatra vonatkozik.

Az Európai Tanács Van Rompuy dolgozata alapján egy sor teendőt szab 2013-ra és 2014-re, lefedve ezzel lényegében az útiterv első két szakaszát. Előrebocsátja, hogy 2013-ban további megerősítésre szorul az EU gazdasági felügyeleti kerete, még pedig annak biztosításával, hogy a résztvevő tagállamok által tervezett valamennyi jelentős politikai reformot a kormányok egymás között előzetesen megvitatják, és indokolt esetben a gazdasági kormányzás keretében össze is hangolják.

A következő lépcsőben az állam- és kormányfők arra sürgetik a jogalkotókat, hogy 2013. júniusáig állapodjanak meg a bankok szanálásáról és a betétbiztosítási rendszerről szóló irányelvekről, amelyek európai szinten harmonizálnák a két eszközt. A Tanácson belül e menetrend értelmében 2013. március végéig kellene megegyezni a jogszabályokról.

Ugyancsak legkésőbb 2013 márciusában meg kellene állapodni arról, hogy az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) hogyan tőkésítheti majd fel közvetlenül a bankokat, ha egyszer az egységes bankfelügyeleti mechanizmus ténylegesen működőképes lesz.

Ezzel a tagállamok vezetői szerint létrejönnének egy európai szintű, egységes bankszanálási hatóság és mechanizmus létrehozásának az előfeltételei is. Ezért a jelenleg is tárgyalt bankszanálási és betétgarancia-irányelv elfogadása után az Európai Bizottság 2013 folyamán javaslatot fog előterjeszteni egy egységes bankszanálási mechanizmusról, az egységes bankfelügyeleti mechanizmusban résztvevő tagállamok számára. A jogalkotóktól azt várják a vezetők, hogy prioritásnak tekintsék a javaslat elfogadását, mégpedig legkésőbb a jelenlegi parlamenti ciklus végéig (vagyis 2014 közepéig). A szöveg röviden megjegyzi, hogy az egységes szanálási mechanizmusnak megfelelő és effektív, közös pénzügyi eszközökkel is kell rendelkeznie.

Az Európai Tanács felkarolja a Van Rompuy-féle papírnak azt az ötletét is, mely szerint az euróövezet tagjai, de belátásuk szerint a valutaövezeten kívüli országok is külön szerződéses viszonyra léphetnek az uniós intézményekkel azokról a szerkezeti reformokról, amelyek végrehajtására ilyenformán kötelezettséget vállalnának. Az ilyen szerződéses megállapodások az európai szemeszterbe illeszkednének, és az országspecifikus ajánlásokról folytatott párbeszéden alapulnának, továbbá az egyes országok különleges helyzetéhez igazodnának, például a túlzott mértékű makrogazdasági egyensúlytalanságok figyelembe vételével.

Az Európai Tanács 2013 márciusában visszatérne a témára, miután a tagállamok a Bizottsággal konzultálnának a szerződéses viszony mibenlétéről. Érdekesség, hogy a csúcson elfogadni tervezett közlemény már nem szól arról, hogy a szerkezeti reformok szerződésben vállalt végrehajtásához a szóban forgó országok korlátozott és átmeneti időre szóló pénzügyi támogatást is kapnának egy külön az EU-büdzsén belül erre a célra létrehozandó tételből, ami egy későbbi költségvetési képesség előfutára lenne. A szöveg csak arról tesz említést, hogy a konzultációk a végrehajtás támogatásának eszközeire is kiterjednének, „a létező uniós eljárásokra építve”.

Az EiT következtetéseinek tervezete ezt követően meglehetősen elnagyoltan szól a későbbi teendőkről. „Ahogy az EMU a mélyebb integráció felé fejlődik tovább, a költségvetési kérdéseket is ideértve, egy sor fontos kérdést tovább kell vizsgálni. Ez magába foglalhatja a sokkhatások levezetésére hivatott funkciót (ez Van Rompuy útitervének 3-ik szakaszában bukkan fel – a szerk.) és az Euró plusz paktum által lefedett területeken a magasabb szintű gazdaságpolitikai koordinációt. Ezek a témák hosszabb időt igényelnek, és alapos konzultációt szükségeltetnek a tagállamokkal. Ezeknek a kérdéseknek a némelyike a szerződések módosítását igényelheti. Az Európai Tanács az új Európai Parlament megválasztása és az új Európai Bizottság kinevezése után fogja megvitatni ezeket a kérdéseket” – olvasható a dokumentumban.

A konklúzió arra is kitér, hogy a folyamat során az általános cél továbbra is az, hogy a demokratikus legitimitást és beszámoltatást azon a szinten biztosítsák, ahol a döntéseket hozzák és végrehajtják. „Minden egyes, a gazdasági kormányzás irányába tett új lépést a legitimitást és a beszámoltatást erősítő további lépéseknek kell követniük” – fogalmaz a szöveg.

A szövegezés körüli óvatoskodás források szerint annak jele, hogy a tagállamoknak nemhogy a távolabbi teendőket, de a rövid- és középtávú lépéseket illetően is meglehetősen eltér a véleményük. Egy sor tagállam például ódzkodik attól, hogy egy külön szerződéssel olyan szerkezeti (például nyugdíj) reformokat kelljen végrehajtania, amelyeket nem áll szándékában. Hasonlóan megosztottak a tagállamok a majdani fiskális képességet illetően. „Nagyon mély választóvonalakat látok a tagállamok között. És ezek alapvetően a valutaövezeten belül, nem pedig az eurótagok és az eurózónán kívüliek között húzódnak” – vélekedett szerdán egy magas rangú tagállami diplomata.

Az útiterv egyik első lépésként az egységes bankfelügyeleti mechanizmust említi, amiről szerdán egyeztettek rendkívüli ülésen a pénzügyminiszterek.