Izlandi jogsikat gyárt majd az Állami Nyomda

Az izlandi közbeszerzési hatóság hivatalosan is kihirdette, hogy az izlandi gépjárművezetői engedély gyártására kiírt közbeszerzési tendert az Állami Nyomda Nyrt. és a Security Centre of Iceland cégek közösen beadott ajánlata nyerte meg – tette közzé az Állami Nyomda a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.

A tájékoztatás szerint a következő hetekben aláírják a szerződést, amelynek értéke mintegy 256 800 euró, négy évre szól, és opcionálisan kétszer egy évvel meghosszabbítható.

A projektben az Állami Nyomda végzi a gyártást és megszemélyesítést, a Security Center of Iceland pedig a helyi képviselet ellátása mellett az országon belüli kipostázást. A megbízás tárgya az új biztonsági grafika tervezése, valamint opcionálisan az EU direktívák által előírt chipes okmányra történő áttérés is – közölte az Állami Nyomda.

Nemzetközi tenderen, multinacionális versenytársakat megelőzve nyerte el a nyomda az izlandi jogosítvány gyártásának jogát. A kiválasztás folyamatában nemcsak a versenyképes ár, hanem a gyártás fizikai és logikai biztonsági színvonala is szerepet játszott – idézi a közlemény Zsámboki Gábort, az Állami Nyomda vezérigazgatóját.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »