Öt évvel emelik a nyugdíjkorhatárt

A jelenlegi 60 évről fokozatosan 65 évre emelik a nyugdíjkorhatárt Dél-Koreában – közölte az ország nyugdíjalapja szombaton a Yonhap hírügynökség jelentése szerint.

A dél-koreai nyugdíjszolgáltató közlése szerint a korhatáremelés két évtized alatt fog végbemenni. Jövőre egy évvel, majd azt követően ötévente további egy-egy évvel növelik a korhatárt, amely 2033-ra fogja elérni a 65 évet.

A nyugdíjalap nem indokolta a lépést, de az minden bizonnyal a dél-koreai társadalom elöregedésével és a szociális kiadások növekedésével van összefüggésben.

Az HSBC pénzügyi cég novemberi felmérése szerint 2020-ra az ország GDP-jének 7 százalékát is elérhetik a nyugdíjkiadások, amelyek 2007-ben még csak a bruttó hazai termék 2 százalékát tették ki.

Egy parlamenti jelentés pedig arról számolt be, hogy a jelenlegi demográfiai tendenciák mellett a most még mintegy 367 ezer milliárd vonos (74 ezer milliárd forint) vagyonnal rendelkező országos nyugdíjalap 2053-ra csődbe fog menni.

Jelenleg a dél-koreai lakosság 17 százaléka idősebb 60 évnél, amely arány előrejelzések szerint 2050-re 39 százalékra emelkedhet, miután az ország rendelkezik a világ hetedik legalacsonyabb termékenységi arányszámával, egy szülőképes korú nőre mindössze 1,24 gyermek jut.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »