Sajnálkozik az oktatási szakszervezet, újabb tárgyalásokat nem terveznek

Sajnálja az Oktatási és Tudományos Dolgozók Szakszervezete, hogy a szlovák kormány nem adott több pénzt a pedagógusbérek emelésére. A szakszervezet nem készül további tárgyalásokra, tekintettel arra, hogy a költségvetés már a parlament előtt van.

„Amit a kormány oda akart adni, az odaadta. Ha kalapács és üllő van a kezemben, csak addig fogom ütni a vasat, amíg az üllő ott van. Most újabb üllőre várunk” – mondta Martin Maták, a szakszervezet alelnöke. Maták nem szeretné, ha elhalasztódna a költségvetés elfogadása, és bízik benne, hogy a következő évben lesz tér az újabb tárgyalásokra, már a költségvetés előkészítése során.

A szakszervezet rendkívüli ülésén úgy döntöttek, ha a kormány nem teljesíti a követeléseiket, kedden a kerületi városokban tiltakozó megmozdulásokat szerveznek. Ez az ajánlás továbbra is él. A megmozdulásokat megszervezik, de a részvétellel kapcsolatban nem kívánnak találgatásokba bocsátkozni. „Meglátjuk, hogy az emberek eljönnek-e, vagy inkább elmennek ajándékokat vásárolni” – tette hozzá.

Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »