Plagizálással vádolják az oktatási minisztert

Plágiummal vádolta hétfőn Ecaterina Andronescut az integru.org portál. A tudományetikai kódex megsértéseinek feltárására szakosodott internetes oldal szerint a román oktatási miniszter neve három olyan nemzetközi publikáció alatt szerepel, amelyhez semmi köze nincs.

A portál tájékoztatása szerint a măgurelei anyagfizikai intézet kilenc fizikusa a Journal of European Ceramic Society lapjában számolt be kutatási eredményeiről 2006-ban. Ez a tanulmány 2006-2007 között további három lapban megjelent, más címmel és más szerzők – köztük Ecaterina Andronescu és Sorin Jinga, a Bukaresti Műszaki Egyetem tanárai – neve alatt.

Az integru.org szerkesztői leszögezik: a miniszter „az akadémiai etika súlyos áthágásával, a szerzői jogok többszöri megsértésével, plagizálással és önplagizálással” vádolható. A portál segítségül hívott a vád alátámasztására négy nemzetközi szaktekintélyt is, akik megerősítették a plágium tényét. „A négy tanulmány tartalma 90 százalékban azonos” – idézi az integru.org James F. Scottot, a Cambridge Egyetem fizika professzorát.

A portál szerint az esetet súlyosbítja, hogy Ecaterina Andronescu kutatási pénzt pályázott meg és nyert el a tanulmány megírásáért.

Az integru.org emlékeztet, hogy egy másik eset kapcsán is gyanúba keveredett az oktatási miniszter, aki doktorátusirányító tanárként szemet hunyt az egyik doktorandusza által elkövetett plágium felett. Aurelia Cristina Nechifor tudományos kísérleteit leíró doktori disszertációja egy részét az Analytical Chemistry folyóiratban 2003-ban megjelent tanulmányból vette át.

A miniszter közleményben reagált a vádakra. „Elfogadhatatlannak tartom a plágiumgyanút olyan tudományos cikkek kapcsán, amelyekben csupán a sajátos angol nyelvű kémiai szakkifejezések egyeznek meg” – fogalmazott állásfoglalásában.

Ecaterina Adronescut hétfőn Victor Ponta kormányfő is védelmébe vette. Kijelentette, hogy az oktatási miniszter az ország egyik legismertebb professzora, akinek a befeketítése a Demokrata Liberális Párt érdeke. „A PDL ezzel nem fog nyerni semmit, a választások eredményét ez nem befolyásolja, olyasmiről beszélnek ugyanis, ami az állampolgárokat nem érdekli, közvetlenül nem érinti” – jelentette ki.

Mint ismert, a Ponta-kabinet megalakulása óta a kormányfőnek gondot okozott az oktatási miniszteri tisztség betöltése. Az egyik jelöltje plágiumgyanú miatt visszalépett, még mielőtt letette volna az esküt, Ioan Mang miniszternek pedig le kellett mondania plágiumvádak miatt.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek