Borúlátóbbak lettek a szlovákok

Szlovákia lakosságának csaknem fele azzal számol, hogy csökkenni fog az életszínvonala 2013-ban, míg az év elején a borúlátók aránya az egyharmadot sem érte el – közölte a Hospodárské Noviny szlovák gazdasági napilap hétfőn.

A Focus közvélemény-kutató ügynökség novemberi felmérése szerint Szlovákiában a lakosság 42 százaléka van meggyőződve arról, hogy a jövő év folyamán csökkenni fog az életszínvonala. A megkérdezettek ugyanilyen arányban vélekedtek úgy, hogy életszínvonaluk a jelenlegi szinten marad, javulásra 9 százalék számít.

A mostani és az idei év januárjában végzett hasonló felmérés adatait összevetve kiderül: jelentősen nőtt a borúlátók aránya a szlovák lakosság körében, hiszen az év elején még csak 31 százaléknyian voltak azok, akik életszínvonaluk romlására számítottak. Januárban életszínvonala stagnálásával a megkérdezettek fele, annak javulásával pedig a megkérdezettek 12 százaléka számolt.

A felmérés szerint a legnagyobb arányban az 55 évnél idősebbek, a nyugdíjasok, a havi 500 eurónál alacsonyabb bevétellel rendelkező háztartásokban élők és az alap és középfokú végzettséggel rendelkezők számítanak életszínvonaluk csökkenésére. A legnagyobb arányban a 18 és 34 év közöttiek és az 1500 eurónál magasabb havi bevétellel rendelkező háztartásokban élők várnak javulást.

Arra a kérdésre, hogy a szlovák kormány jövő évtől hatályos, az adó- és járulékterhek növelését előidéző intézkedései mennyiben befolyásolják majd életszínvonaluk alakulását, a legtöbben azt válaszolták: a leginkább az befolyásolja majd életszínvonalukat, hogy jövőre, már a megbízási szerződés alapján kifizetett bérek is járulékkötelesek lesznek. A járulék és adóterheket érintő kormányzati intézkedések közül a megkérdezettek a legkevésbé a 3310 euró havi jövedelem feletti, 25 százalékos progresszív jövedelemadó bevezetését tartják olyan tényezőnek, amely negatívan befolyásolná életszínvonalukat.

mti

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »