Mozgalom a székely ló újratenyésztésére

A székely ló a középkor óta számon tartott fajta. 1855-ben az ősi, „javítatlan” magyar lóhoz hasonlították, s megjegyezték róla, hogy még annál is kisebb.

Brehm művének magyar kiadása (1929) szerint: „A székely ló a régi magyar parlagi ló változata, leginkább Erdély keleti részén található. Kisebb, zömökebb és durvább szervezetű a magyar parlagi lónál. Marmagassága 120-130 cm. Az utolsó fél évszázadban arab és lipizzai lovakkal nemesítették” (idézi: Hankó B. 1943: 18; Földes L. 1958: 32).

A székely ló nem havasi teherhordó állat volt, hanem hátas- és hámos ló. Magas főtartással és magas lépéssel járt, jól ügetett és vágtatott. Jeltelen alig volt közte, annál több szürke, legyes szürke és szeplős. Aligha véletlen, hogy a székelyek közös származásukat a fehér lóhoz kötötték (Gyallay D. 1959: 219). Ez a totemisztikus képzetet megőrző szólásuk több változatban ismert. („A székelyek mindnyájan rokonok apáról, anyáról s a fehér kabala likáról.”) Az ősi magyar lótól az arabos küllem, az aránylag kis és száraz fej, az arányos, vastag nyak is elkülönítette.

Átlagos marmagassága az 1940-es évek elején még mérhető egyedeken 135 cm volt (Hankó B. 1943: 26-28). Az utóbbi századokban a keresztezések következtében a székely ló tulajdonságai, méretei is nyilván változtak.

Most a lószerető székelyföldiek szakemberek bevonásával mozgalmat indítottak a székely ló újratenyésztésére, amely nem csak szívós és erős volt, de társa is lett székely embernek.

A kezdeményezők azt remélik, hogy a székely ló újratenyésztésével hozzájárulnak a székelyföldi turizmus fejlődéséhez, és a hagyományos kis parcellás földművelés életben tartásához.

A székely ló újratenyésztését kezdeményezők aláírásgyűjtést indítottak amelyhez az Erdély.ma adott internetes felületet. Ha ön is támogatná az ügyet, itt írja alá.