Kelemen Hunor: megfélemlítés a Nagy Zsolt elleni ítélet

A magyar politikusok elleni megfélemlítési kísérletnek tartja az RMDSZ szövetségi elnöke a Nagy Zsolt elleni bírósági ítéletet. Kelemen Hunor a maszol.ro-nak elmondta: felháborító és logikátlan az igazságszolgáltatás eljárása.

A politikusban kérdőjeleket ébreszt, hogy a két volt miniszter esetében két különböző ítéletet hoztak az úgynevezett Posta-dossziében. „A bíró Nagy Zsolt bűnvádi besorolását megváltoztatta, és teljesen más megítélés alá helyezte a másik volt minisztert” – utalt Kelemen arra, hogy Tudor Chiuariu volt igazságügyi miniszter a bíróság felmentette.

Az RMDSZ elnöke szerint már csak azért is logikátlan az ítélet, mert a per tárgyát képező ingatlan mindig a posta magánvagyona volt. „Nem volt közvagyon, tehát nem lehet a közvagyon megkárosításáról beszélni. Nem tudtak megállapítani semmiféle bűntényt, még csak szabálysértést sem, amiért börtönbüntetést lehetne kiróni egy volt miniszterre” – magyarázta.

A politikus emlékeztetett arra is, hogy a kormány a kormányhatározatokért szolidárisan felel. „Ezért nyugodtan az egész kormányt be lehetne zárni, hiszen nem egy miniszter fogadja el a kormányhatározatot, még csak nem is egy miniszter írja alá” – jelentette ki.

Kelemen kitért arra is, hogy az ingatlanra vonatkozó kormányhatározatot nem támadta meg senki a közigazgatási bíróságon. „Ez a jogszabály a mai napig érvényben van. Akkor kérdem én, mi a probléma?” – tette hozzá.

Az RMDSZ elnöke úgy fogalmazott, számára Nagy Zsolt és a Mikó-ügyben elítélt Markó Attila esete is azt mutatja: valakik igazságszolgáltatási eszközöket használva meg akarják félemlíteni a magyar politikusokat, hogy országos döntésekbe ne vállaljanak felelősséget.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »