Három és fél év felfüggesztett börtön Nagy Zsoltnak

Három és fél év felfüggesztett börtönre ítélte kedden alapfokon a legfelsőbb bíróság Nagy Zsolt volt távközlési minisztert Romániában. Tudor Chiuariu volt igazságügyi minisztert felmentették az úgynevezett Posta-dossziéban – közölték a hírtelevíziók.

Mihai Toader, a Román Posta volt vezérigazgatója hat év letöltendő börtönbüntetést kapott. A posta másik két volt vezetőjét öt év börtönre ítélték.

A két volt minisztert hivatali visszaéléssel vádolták. A vádirat szerint mandátumuk idején pozitívan véleményezték azt a kormányhatározatot, amellyel a Román Posta egyik nagy értékű bukaresti ingatlana – hamis okiratok alapján – magánkézbe került. Az ügyészek azt állítják, hogy vádlottak – köztük a posta akkori vezérigazgatója – 8,7 millió eurós kárt okoztak ezzel az államnak.

A vádlottak nem voltak jelen az ítélethirdetésen. Nagy Zsolt korábban azt mondta az MTI-nek, hogy nem kíván nyilatkozni az ügyről, álláspontját majd a jogerős ítélet kihirdetése után fejti ki.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke néhány napja kifejezte meggyőződését, hogy a volt távközlési miniszter ártatlan. „Ha Nagy Zsoltot elítélik, valamennyi minisztert be lehet börtönözni, hiszen százával írnak alá, hagynak jóvá hasonló kormányhatározatokat” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.

A politikából időközben visszavonult Nagy Zsoltot 2007 júniusában függesztette fel miniszteri tisztségéből Traian Basescu államfő, miután privatizációs titkok kiszivárogtatása miatt kémkedéssel gyanúsították meg. 2009 márciusában ebben az ügyben is vádat emeltek ellene, a per folyamatban van, de ítélet még nem született.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »