Be kell jelenteni, ha külföldön vállal munkát a szülő

A külföldön munkát vállaló romániai  szülők, vagy esetenként a gyámok akiknek a háztartásában gyerek is van, 40 nappal elutazásuk előtt be kell jelentsék szándékukat a a szociális hivataloknál, illetve meg kell nevezzék azt a személyt, akire távollétük alatt rábízzák gyereküket – jelentette be Andrei Zaharescu, a kormány szóvivője.

A rendelkezéseket egy a kormány által elfogadott törvénytervezet foglalja magába, amellyel módosítják és kiegészítik a gyerekek védelmére és jogaira vonatkozó jogszabályt.

Az intézkedés nyomán nagyobb felelősség hárul a szülőkre, továbbá a helyi és központi hatóságok könnyebben monitorizálhatják és felülvizsgálhatják azoknak a gyerekeknek a helyzetét, akik szüleik nélkül, mások gondjára bízva maradnak az országban.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »