Folytatódik a nyílt háború a jobboldalon

Folytatódott pénteken a legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) elnökjelöltjei között a nyilatkozatháború annak ellenére, hogy a felek előző nap elfogadták Alain Juppé közvetítésre vonatkozó ajánlatát. A volt külügyminiszter egyebek között egymás sértegetésének befejezését szabta a közvetítés feltételéül.

„Egy politikai párt nem maffia, nem olyan hely, ahol eltusolhatjuk az ügyeket és az igazság kimondását” – mondta egy reggeli rádióműsorban a pártvezetésre pályázó Francois Fillon volt kormányfő a riválisa, a párt jelenlegi főtitkára, Jean-Francois Copé vezetői stílusára és az általa felügyelt választási bizottságra utalva. Copé azonnal „mélységesen sértőnek és gyalázatosnak” nevezte Fillon szavait, amelyek szerinte a teljes UMP-t felháborították.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »