Támogatókat gyűjt az újjászervezett szír ellenzék

Vasárnap Katar fővárosában létrejött a megállapodás arról az új koalíciós testületről a szíriai ellenzék különböző frakciói között, amely a tisztségét a szíriai forradalom képviseletében elégtelenül ellátó Szíriai Nemzeti Tanácsot (SNC) is magába olvasztja és egyúttal felváltja feladatában. A Szíriai Forradalmi és Ellenzéki Erők Nemzeti Koalícióját több nyugati állam, az Arab Liga és az Öböl Menti Együttműködési Tanács (GCC) államai is elismerték és üdvözölték.

Nemzetközi nyomásra, Hillary Clinton az SNC-t elmarasztaló beszédével indult egy hete az a kezdeményezés, amely végül Dohában sikeresen összegyűjtötte a szíriai ellenzék valamennyi csoportjának megbízottját és vasárnap a Nemzeti Koalíció megalapításában teljesedett ki, amely az ország ellenzéki táborának 90 százalékát, tehát meggyőző hányadát képviseli. A Dohában tartott konferencia alapdokumentuma a Szíriai Nemzeti Kezdeményezési Terv elnevezésű vázlat volt, amely Riad Seif politikai száműzött nevéhez köthető, aki az ellenzéki vezető személyek közül a legnagyobb nyugati támogatást élvezi.

A Nemzeti Koalíció elnöke Ahmed Muaz al-Khatib lett, a damaszkuszi Omajjád-mecset egykori imámja, Szíriában köztiszteletben álló mérsékelt vallástudós és politikai aktivista. Khatib 2011 márciusában az al-Jazeeranak adott interjút, amelyben kritizálta Bassár el-Aszad kormányát, majd ezt követően bebörtönözték. Szabadulása után Kairóba menekült a rezsim elől. Egyik helyettese az a Riad Seif, aki komoly részt vállalt a katari koalíciós tárgyalás megvalósításában és kezdetben elnöki pozíció várományosa volt, de ezt elutasította. Másik helyettese Suhair al-Atassi szekularista ellenzéki nő, aki többek között a nemek közti egyenlőségért is küzd. A kurdok hamarosan arról döntenek, hogy kit delegáljanak harmadik elnökhelyettesnek. Moustafa al-Sabagh külföldön élő üzletembert választották meg a koalíció főtitkárának. Pozitív jelnek tekintik sokan, hogy különböző vallású, etnikumú és női tagja is van az új szervezetnek. Khatib első nyilatkozatában arról beszélt, hogy valamennyi felekezet békés egymás mellett élését szeretné megvalósítani.Az új szervezet tagságába 20 főt a Szíriai Nemzeti Tanács tagjaiból delegálnak, amely a találkozóval egy időben újította meg vezető testületét és George Sabra személyében új elnököt kapott. A fennmaradó helyeket 14 szíriai tartomány helyi tanácsának, a Nemzeti Kurd Tanácsnak és más csoportoknak a képviselői, és független személyek töltik be. Így teljesül Hillary Clinton elvárása, hogy a harcoló felek, de főként a Szíriában élő valamennyi csoport képviseletet kapjon az új szervezetben. Ugyanakkor az SNC is megőrizte befolyásának egy jelentős részét.

Az új testület első megmérettetése, a nemzetközi elismerés megszerzése kis lépésekkel, de jó úton halad, Mark Toner, az amerikai Külügyminisztérium szóvivője kormányának támogatását tolmácsolta a koalíció felé, míg William Hague brit külügyminiszter mérföldkőnek nevezte a fejleményt, hiszen ez az első, reprezentatív szervezet a majd két éve tartó szíriai ellenállás történetében. A török külügyminiszter Ahmet Davutoglu azt nyilatkozta, hogy a nemzetközi közösségnek már semmilyen kifogása nem maradt, hogy megvonja az ellenzéktől az anyagi és fegyveres támogatást. 

Sheikh Hamad bin Jassem Al Thani katari miniszterelnök örült az egy hetes konferencia sikerének és támogatása jeléül hétfőn kairói útján elkísérte Ahmed Muaz al-Khatibot, a koalíció elnökét az Arab Ligával való diplomáciai kapcsolat felvételére, amely a találkozó után elismerte a Nemzeti Koalíciót a szíriai ellenzék legitim képviselőjének. Az Arab Liga már korábban felfüggesztette a Bassár el-Aszad vezetése alatt álló Szíria tagságát, így jelenleg az országnak nincs képviselete.

A GCC hat öböl menti állama ismerte el egyedül a Nemzeti Koalíciót a szíriai nép és nem csupán az ellenzék legitim képviselőjeként.

Vannak még kevésbé biztató jelek is arra, hogy a nemzetek felsorakoznának a koalíció mögött. A kínai diplomácia csupán egy óvatos nyilatkozatot tett, amiben jelezték, hogy támogatják a szíriai népet képviselő politikai átmenetet. Oroszország teljesen semlegesen nyilatkozott, támogatja ugyan a Nemzeti Koalíciót, de elutasít bármilyen külső beavatkozást. Az egységes ENSZ támogatás tehát még biztosan várat magára, és ennek hiánya alááshatja a koalíció sikerességét.

A koalícióban rejlő egyik legfontosabb lehetőség, hogy nemcsak a politikai csoportokat, hanem a harcoló alakulatokat is egységbe tömörítheti és koordinálhatja, amelynek érdekében a Forradalmi Katonai Tanács felállítását helyezték kilátásba. Ez utóbbi egyesítené a Szabad Szíriai Hadsereg, a különböző milíciák és ellenálló alakulatok csoportjait és munícióval támogatná őket. Nemcsak az ellenállás egységét és hatékonyságát növelnék ezáltal, hanem talán így jelentőségüket veszíthetnék és marginalizálódhatnak azok a szélsőséges iszlamista csapatok, akik miatt a Nyugat halogatja fegyverek szállítását. Hillary Clinton korábbi nyilatkozatában arra hívta fel az új testület figyelmét, hogy az al-Kaidát és egyéb terrorista elemeket szigorúan ki kell zárni a koalícióból.

Az új szíriai ellenzék tehát elnyerte nemcsak a nyugati államok, de az Arab Liga és az öböl menti országok bizalmát és elismerését is. Egyes szakértők jelenleg arra számítanak, hogy a koalíció a felkelők uralta területen megpróbál egy védett zónát létrehozni és kormányként működni, ezáltal elkezdődhet a terepen harcoló alakulatok tényleges összefogása. Egyelőre azonban a tény az, hogy Bassár el-Aszad kormánya a helyén van és a vélemények szerint ezen a télen a helyzet nem fog változni.

Éva Ádám

Friss hírek