Mérséklődött októberben az euróövezeti infláció

Az előzetes becslésnek megfelelően, a szeptemberi 2,6 százalékról 2,5 százalékra mérséklődött októberben az euróövezeti fogyasztói árak éves drágulási üteme – közölte felülvizsgált adatait csütörtökön az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Az Európai Unió egészében éves alapon a szeptemberi 2,7 százaléknál lassabban, 2,6 százalékkal nőttek októberben a fogyasztói árak.

A volatilis energia és élelmiszerárak nélkül számított éves maginfláció az euróövezetben 1,5 százalék, volt.

Az uniós tagállamok közül – az uniós módszertan szerint harmonizált adatok szerint – 6,0 százalékkal Magyarországon, illetve 5,0 százalékkal Romániában volt a legmagasabb októberben az éves infláció. A legalacsonyabb árdrágulási ütem 0,9 százalékkal Svédországban, illetve 1,4 százalékkal Görögországban volt. Szeptemberhez képest 13 uniós tagállamban csökkent, négyben stagnált, tízben pedig nőtt az éves infláció októberben.

Éves adatok szerint októberben a legnagyobb ütemben az energiaárak (8,0 százalék a szeptemberi 9,1 százalék után), illetve a közlekedés költségei (4,1 százalék a szeptemberi 4,8 százalék után) nőttek. A távközlési árak ugyanakkor a szeptemberi 3,3 százalék után 3,5 százalékkal csökkentek októberben.

Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa a november eleji kamatdöntő ülés után kiadott közleményében úgy fogalmazott, hogy az euróövezeti infláció az idei évben még 2 százalék felett marad, de 2013 során ezen szint alá csökken. Az EKB „2 százalék körüli, ám azt meg nem haladó” inflációs célt követ.

mti

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »