Ebben a tanévben nem tanítják a székelység történetét

Háromszéken ebben a tanévben nem tanítják a székelység történetét, hogy elkerüljék a Hargita megyei vizsgálódásokat, nyilatkozta a Kovászna megyei főtanfelügyelő.

Keresztély Irma hangsúlyozta, betartják a választható tantárgyak jóváhagyási folyamatának minden lépését, és a következő tanévtől már „teljes gőzzel” oktatják a székelység történetét.

Az iskolák májusban kell benyújtsák a tanfelügyelőségre az opcionális tantárgyakra vonatkozó kérést, amit a szaktanfelügyelő hagy jóvá.

Kovászna megyében múlt héten mutatták be a Hermann Gusztáv Mihály történész szerkesztésében héttagú szerzői csoport által megjelentetett tankönyvet, az első kiadásból a tanévkezdésre nem jutott a háromszéki iskolákba.

Keresztély Irma elmondta, Kovászna Megye Tanácsa eljuttatja a kötetet a tanintézményeknek, de tanítani csak jövő tanévtől fogják. Az internetes fórumokon megjelent kifogásokra válaszolva a főtanfelügyelő kifejtette, a székelység történetével nem terhelik pluszba a diákokat, hiszen valamelyik eddigi, heti egy órában tanított választott tantárgyat helyettesíthetik be igény szerint ezzel.

Hargita megyében az oktatási minisztérium ellenőrző testülete vizsgálta a könyv használatát.

Kitekintő / Marosvásárhelyi Rádió

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »