Obama győzelmének titka: bizonytalan államok – Virginia

Korábbi eredmények

Obama elnök 2008-ban megnyerte Virginia államot, ahol 1964 óta a szavazók többsége először döntött demokrata jelölt mellett, a korábbi évtizedekben stabilian republikánus állam volt.

Mire számítottunk?

Az idei elnökválasztás egyik legjobban figyelt állama Virginia volt, ahol az elnökválasztás mellett az a szenátor-választást is kiemelt figyelem övezte. Az állam 13 elektori szavazatáért éles küzdelem folyt, Joe Biden alelnök itt tartotta utolsó kampány-rendezvényét, Mitt Romney pedig itt folytatta a kampányt a Sandy hurrikán pusztítása után.

Mi lett az eredmény?

A bizonytalan államok közül ebben az államban volt az egyik legjobb esélye a győzelemre a republikánus jelöltnek, de Obama (50,8%) három százalékkal rávert riválisára. A különbség keveset csökkent 2008-hoz képest, a szavazatok száma is keveset változott: Obama nagyjából 50 ezer szavazatot vesztett, Romney nagyjából 50 ezerrel több szavazatot szerzett John McCain eredményéhez képest. Obama sikeréhez a jónak ítélt Sandy hurrikán utáni válságkezelés járulhatott hozzá, amely jelentős károkat okozott az államban. A szenátusi helyet is a demokrata jelölt nyerte meg.

Mi várható ezután?

Az ismételt demokrata sikerből nem érdemes komoly következtetést levonni, mert a republikánusok pozíciói erősek maradtak, például a 11 képviselőházi körzetből nyolc helyen nyertek. Virginia tehát továbbra is bizonytalan állam fog maradni.

Csaba Zsolt Márton

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »