Exhumálnák Arafat holttestét

Egy csapat francia bűnügyi nyomozó érkezik november 24. és 26. között Ramallahba, hogy exhumálják Jasszer Arafat holttestét – olvasható a Jazeerán egy francia tisztviselőre hivatkozva. 

A Nobel-békedíjjal kitüntetett volt palesztin vezető halála körülményeinek kivizsgálását Jasszer Arafat özvegye, Suha Arafat kérte egy párizsi bíróságtól, amely augusztusban végül megnyitotta az ügyet. Az özvegy azért kérte a holttest exhumálását, mert a Jazeera kilenc hónapos vizsgálata polóniumot, egy ritka, erősen radioaktív elemet mutatott ki a volt vezető személyes tárgyain és ruháján, ami az utolsó időben volt rajta. Az eddigi információk szerint Arafat 2004-es halálát szélütés okozta, de ez sosem lett tisztázva. A Jazeera vizsgálata szerint megmérgezték a volt palesztin politikust. 

A palesztin hatóságok megerősítették a hírt, miszerint kihantolják Arafat holttestét, valamint hozzátették, hogy a franciák mellett egy svájci nyomozócsoport is érkezik majd Ramallahba. A két csoport mindössze egyetlen alkalommal vizsgálhatja meg a sírt és vehet mintát a testből. Palesztin forrás szerint szeretnék a lehető legkisebb felhajtás mellett kihantolni a testet, azonban erre kis esély van, ugyanis Arafat mauzóleuma Ramallah központi részén fekszik.

Lorencsics Emese

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »