Újra egy egészségbiztosító lesz Szlovákiában

Robert Fico kabinetjének döntése alapján Szlovákiában 2014-ben megszűnik az 1993-ban bevezetett több biztosítós egészségbiztosítási rendszer, és azt az egy – állami kézben lévő – egészségbiztosítós modell váltja fel.

A szlovák egészségbiztosítási rendszer átalakítását felvázoló projekt a transzformációs folyamat három lehetőségét vázolja fel. A lehetséges menetrendek közül az egyik a Szlovákiában működő két magán egészségbiztosító ügyféli törzsállományainak állami felügyelet alá vételével számol. A másik lehetőség a magánbiztosítók részvényeinek felvásárlását feltételezi, a harmadik verzió pedig a magánbiztosítók állami kisajátítását vetíti előre.

A transzformációs projektet kidolgozó egészségügyi tárca a három lehetőség közül a magán biztosítók részvényeinek felvásárlását tartja a legjobb megoldásnak. „Ez az egyedüli lehetőség arra, hogy az állam kizárólagos ellenőrzést szerezzen a magánbiztosítók felett” – olvasható a projekt részét képező hatástanulmányban, amely azt is megállapítja, hogy ezzel a módszerrel az állam ellenőrzése alá vonhatja a vele szemben a magánbiztosítók által indított pereket is.

A magánbiztosítók részvényeinek felvásárlása esetén azok értékét független könyvvizsgálat eredményeként szabnák meg. Amennyiben az így meghatározott felvásárlási összeggel a biztosító nem ért egyet, az állam könyvvizsgálat nélkül is felértékelheti a biztosítót, végső lehetőségként pedig élhet a kisajátítás intézményével is. A transzformáció végső lépéseként a magán egészségbiztosítók ügyféli törzsállománya várhatóan az állami tulajdonú Általános Egészségbiztosítóhoz kerül majd át.

Az egy egészségbiztosítós modell bevezetését Robert Fico kabinetje azzal indokolja, hogy a több-biztosítós modell bevezetése óta folyamatosan csökkent az egészségügybe áramló anyagi források kihasználásának hatékonysága. Az intézkedést – a tervezet nyáron történt bemutatása óta – többször is bírálta az egészségbiztosítói szakma, amely ezt az egészségügy problémáit nem orvosló, egyértelműen politikai döntésnek tartja.

Még az ügyben szerdán meghozott végső döntést megelőzően, kedden a szlovák parlamenti ellenzék három pártja közösen jelentette be: amennyiben a kabinet jóváhagyja a tervezetet, az alkotmánybírósághoz fordulnak, mivel szerintük ennek megvalósítása kiiktatja a konkurenciaharcot, és így hátrányos helyzetbe juttatja az egészségügyi szolgáltatásokat igénybevevőket.

Szlovákiában a legutóbbi adatok szerint az állami tulajdonú Általános Egészségbiztosító (VZP) rendelkezik a legtöbb ügyféllel. A piac fennmaradó közel egyharmadát két magánkézben lévő biztosító, a Dovera (1,4 millió ügyfél) és az Union (370 ezer ügyfél) tartja kézben.

Kitekintő / mti.hu / Paraméter.sk

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »