Románia: Visszakapja nevét Szentjobb község

Visszakapja eredeti nevét a Bihar megyei Szentjobb község, miután a szenátus kedden megszavazta a névváltoztatásról szóló sarkalatos törvényt – közölte az RMDSZ sajtóirodája.

Az Árpád-kori település Szent István király kézereklyéjéről kapta nevét, amelyet itt rejtett el Mercurius szerzetes 1061 körül, hogy megóvja a pogánylázadásoktól. A Szent Jobbot négy évszázadon keresztül őrizték a Nagyváradtól 40 kilométernyire, a Berettyó partján található faluban.   A névváltoztatásról szóló törvénytervezetet két Bihar megyei RMDSZ-politikus, Cseke Attila szenátor és Lakatos Péter volt parlamenti képviselő terjesztette a parlament elé, miután 2008-ban a község lakossága helyi népszavazáson döntött a névváltoztatásról. A jogszabály szerint Berettyócsohaj (Ciuhoi) község neve Szentjobbra (Saniob) változik, és a községközpont visszakerül a község lakosságának több mint felét kitevő településére, Szentjobbra.   Szentjobb az 1968-as közigazgatási reform idején veszítette el községközponti státusát.   „A név visszaszerzéséért folytatott négyéves procedúra ismét mutatja, mennyire fontos jelen lennünk a törvényhozásban” – idézte az RMDSZ közleménye Cseke Attila szenátort.   Az RMDSZ tájékoztatása szerint a törvénytervezetet a sarkalatos törvényekhez minimálisan szükséges 62 igen szavazattal fogadta el a szenátus, egy ellenszavazat és három tartózkodás mellett.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »