Három hete aktualizálják a választói névjegyzéket

Már három hete elkezdődött a választói névjegyzék aktualizálása Romániában – jelentette be hétfőn Mircea Dusa közigazgatási miniszter.

A törvény értelmében a közigazgatási miniszter a polgármesterek rendelkezésére bocsátja az Országos Lakosság-nyilvántartó Központ adatait, amiből a választói névjegyzék lesz, miután a polgármesterek és a jegyzők aláírják, akiknek feladata a választások előtt 48 órával aktualizálni azt.

„Kértem a prefektusoktól, hogy aktualizálják a december 9-i parlamenti választásokra ezeket a névjegyzékeket. A folyamat már három hete elkezdődött. Azt is kértem tőlük, hogy a névjegyzékből töröljék azokat, akiket a törvény előír” – nyilatkozta a tárcavezető.

A közigazgatási miniszter hozzátette, hogy választói névjegyzék összeállításáról az új parlament dönt majd, ugyanis az Állandó Választási Hatóság és a minisztérium egy új választói törvényen dolgozik.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »